Barion Pixel

Őszi energetizálás

Energia, szellemi frissesség

Szabó Nikolett és a Naja Forest tanácsai a őszi fáradság, kimerültség tüneteinek leküzdésére.
A hideg és meleg-frontok váltakozása, a szeszélyes őszi időjárás, valamint a „őszi fáradtság” az emberek sokaságát teszi testileg-lelkileg próbára.

Ezen időszakban feltűnően sokan keresnek meg azzal, hogy hirtelen nagyon fáradtnak érzik magukat, s bármit tesznek, nem javul az állapotuk. Nehezebben megy a reggeli felébredés, lelassultan, fáradtan telik a nap. Én úgy szoktam hívni, hogy „Fáradtság testben és lélekben”.

A tünetek hátterében krónikus fáradtság szindróma állhat, melyet sok esetben a nem megfelelő étrend okoz.

Régebben okát egyszerű vitaminhiánnyal magyarázták -, mára azonban ez a hipotézis megdőlt, hiszen mint a természetes, mind a mesterséges, kiegészítő vitaminkészítmények könnyen elérhetővé váltak, a panaszok azonban változatlanul sokakat érintenek.

Így került a „őszi fáradtság” a tudományos érdeklődés, vizsgálódás, kutatások homlokterébe.

Ezek alapján a mai álláspont a következő. A Krónikus Fáradtság Szindróma az úgynevezett funkcionális kórképek között tartható számon. Ez azt jelenti, hogy konkrét testi megbetegedés, elváltozás nem mutatható ki hátterében -,elsősorban a depresszív és szorongással járó kórképekkel mutat hasonlóságot. (Megjegyezhető, hogy ezen funkcionálisnak nevezett kórképek közé tartozik az Irritábilis Bél Szindróma, a Krónikus Izom Fájdalom (fibromialgia) vagy a Krónikus Kismedencei Fájdalom tünet együttese).

Összefoglalva tehát elmondható, hogy korunk stresszel teli, túlhajtott élete, a helytelen táplálkozás, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a cél nélküli élet először a vegetatív idegrendszer sérüléseit eredményezi, majd jönnek a testi formák számtalan megjelenési módban. Ehhez hozzájárul az immunállapot, genetikai, öröklött, veleszületett hajlam és pszichológiai tényezők. Fentiek tehetők felelőssé a tartósan fennálló fáradtság-érzésért.

Még ma is keveset hallani róla, hogy a krónikus fáradtság és burnout (kiégés) hátterében nemcsak hiánytünetek, és lelki, szellemi kimerültség, hanem tartósan és rejtetten fennálló, zajló gyulladások is állhatnak.

Köztudott tény, hogy minden kóros folyamat kiindulási alapja a gyulladás.

A Krónikus Fáradság Szindróma fő tünetei között az alvászavar és a nappali passzivitás, fáradékonyság szerepel. Az alvászavar típusa lehet aluszékonyság, de megromlott éjszakai alvás is.

Az immunrendszer szerepére utal, hogy ebben az állapotban vírusfertőzések is gyakrabban fordulhatnak elő. Az is gyakori jelenség, hogy a fájdalom elviselésének képessége csökken, és a krónikus fáradtsággal küszködők különböző típusú fájdalmakkal – ezek elsősorban ízületi fájdalmak és fejfájás – küszködnek.

A krónikus stressz nagyon erősen megterheli a bélrendszert, a gyomor-bélfalat és az emésztési folyamatokat is. Ennek következménye nagyon sokféle eltérés lehet: irritáció, áteresztő bélszindróma (laky gut), felszívódási zavarok és ezzel összefüggő vitamin-és ásványi anyaghiány tünetek, gyulladás, baktérium-flóra zavar, ételintolerancia, súlyosabb esetben allergia, túlzott hisztamintermelés-, felszabadulás és annak következményei, szerotoninhiány, az immunaktivitás csökkenése, visszatérő fertőzések, távoli gyulladások, allergiás történések.

A bélrendszer nyálkahártyájának stabilizálása, regenerációja, illetve védelme nemcsak azért fontos, mert a specifikus immunrendszer 80% a bélfalban és környezetében található (nyirokképletek, erek, plakkok), hanem azért is, mert a mitochondriumok működéséhez nélkülözhetetlen létfontos anyagok innét szívódnak fel.

A rossz felszívódás miatt a sejtek energiatermelő központjába, a mitochondriumokba nem jut elegendő vitális anyag (vitaminok, ásványok, nyomelemek, aminosavak), és összeomlik a szervezet energiatermelése. Ez a „mitokondriopathia” tartós fennállás esetén rontja a sejtek regenerációs készségét és elősegíti a degenerációs folyamatok, krónikus betegségek, daganatok kialakulását is.

Ha a dysbiosis tartósan fennáll (a baktériumflóra hosszú ideje károsult) a bélfal áteresztőbbé válik, és olyan nagy molekulájú anyagokat (különféle fehérjéket az élelmiszerekből) is átenged, melyek korábban nem juthattak a vérbe. Ennek következtében jönnek létre a típusos ételintoleranciához kapcsolódó tünetek. A megnövekedett toxinfelvétel pedig elsősorban krónikus gyulladásokat idéz elő. Ha ugyanis a túlzottan áteresztő bélfalon rendszeresen kisebb-nagyobb mennyiségű gyulladást is kiváltó anyag jut be, akkor egy jó részük elraktározódik az izomzatban, a kötőszövetekben és a zsírszövetben – így jó ideig nem okoznak még panaszt, mert szinte elszeparálja őket a szervezet. Amikor azonban a szintjük elér egy bizonyos határt, igen szerteágazó tünetek jelenhetnek meg.

A krónikus fáradság, levertség oka lehet a hasnyálmirigy elégtelen működése, amely többek között az Irritábilis bélszindrómához vezet: Ha a patkóbélben nem kielégítő a lebontás

Amennyiben a hasnyálmirigyben nem termelődik elegendő emésztő enzim vagy azok kiválasztása elégtelen, akkor a tápanyagok lebontása az emésztési folyamat ezen szakaszában elégtelenné válik. Így olyan nagyobb fehérje-, zsír- és cukorrészek jutnak az alsóbb bélszakaszokba, melyek előfordulása ott nem természetes. Ugyanakkor a sejtek számára szükséges kismolekulájú részecskék nem jutottak be a vérkeringésbe kellő mennyiségben. A bél alsóbb szakaszaiban található egyes bélbaktériumok a feleslegbe odakerülő ételkomponenseket örömmel fogadják, azok hatására nagy fokban elszaporodnak, míg mások „túlterhelődnek”, és így a számuk nagyon lecsökken. A rothasztó baktériumok a zsírban és fehérjében dús ételektől megerősödnek és erőteljes rothadási folyamatokat indítanak el, míg a szénhidrátdús béltartalomtól az erjesztő baktériumok és a gombák szaporodnak nagyon el, és intenzív alkoholos erjedést tartanak fenn.

A rossz emésztés miatt felborul a normál bélflóra egyensúlya

Ha egyes baktériumok a rosszul megemésztett ételek okozta „túlkínálat” miatt elszaporodnak, mások mennyisége csökken, akkor ez az egész béltraktusban a normál flóra tartós egyensúlyzavarát idézi elő.

Hogyan kezelhető a krónikus fáradság szindróma? Legfontosabb mindig az immunrendszer erősítése és hosszútávon történő támogatása. Ehhez a következő módszereket lehet leginkább ajánlani:

1-3, 1-6 B glükánok

Fontos a sejtszintű oxigén ellátás helyreállítása, mitokondriumok regenerálásra és az energiatermelés stimulálására: Szakirodalmi adatok alapján a Kínai hernyógomba a sejtben lévő mitokondriumokban növeli az energiaszintet, ezáltal csökkenti a fáradságot. Egy 1986-os tanulmány szerint 40%-kal növeli a sejt-szintű oxigén-felvételt.

Vitalizál, harmonizálja az idegrendszer működését, csökkenti a stresszt, depresszió esetén is hatásosnak bizonyult.

Anti-aging: öregedés ellenes gombának is szokták nevezni, mivel a poliszacharid kivonata képes javítani az agyműködést, valamint antioxidáns enzimeivel részt vesz a szabad gyökök okozta öregedési folyamatok gátlásában.

A Kínai hernyógomba (Cordyceps sinensis) vagyis a „yarsagumba” névre hallgató hernyóbáb a szegény himalájai közösségek egyik fő bevételi forrása. Egy kilóért több tízezer dollárt fizetnek Kínában. 3000 méteres magasság felett nő, a Himalája oxigénszegény, nedves és hideg klímájában, ásványi anyagban gazdag talajában.

A yarsagumba tulajdonképpen nem más, mint az egyik lepkefaj mumifikálódott bábja, amelyet megtámadott a Kínai hernyógomba. A gomba a hernyó szerveiben megtelepedve terebélyesedik, gazdaállatát lassan megöli, testét pedig mumifikálja.

Mielőtt azonban megijednénk, érdemes tudni, hogy manapság a kínai hernyógombát is a szokásos módon termesztik, társaihoz hasonlóan. Mesterséges körülmények között kizárólag az ALOHA Medicinals képes termeszteni. A Naja Forest CORDYCEPS kizárólag az ALOHA Medicinals által termesztett alapanyagból készül, 85 % poliszacharid tartalommal rendelkezik. A Naja Forest által kifejlesztett, koncentrált hatóanyag tartalmú készítmény. Ez a termék kategóriájában az egyik legjobb 100 %-ban BIO folyékonygomba kivonat, mely ma a piacon elérhető! 

A napi adag (5 ml) 625 mg Cordyceps gombát tartalmaz. A normál kereskedelmi forgalomban lévő kapszulák csak 250 mg gombaport tartalmaznak. A tanúsítványunk alapján a napi adag Adenozin tartalma: 107 mg, a Cordyceptin tartalma 149 mg. Kijelenthetjük, hogy a Naja forest termékei a legmagasabb hatóanyag tartalmú készítmények.

 

Fontos a magnézium bevitel növelése

A magnézium kulcsszerepet játszik minden egyes sejt energiatermelésében. Ha nincs elég magnézium jelen a sejtekben, az energiatermelés lecsökken, és ennek egyenes következménye a fáradtság, gyengeség. A magnézium létfontosságú az energiatermelés, és a megfelelő energiaszint fenntartásában. A magnézium a sejtek energiaraktározásában is elengedhetetlen, hiányában fáradtnak érezzük magunkat.

A magnézium a megfelelő formában, és adagban hathatós segítséget jelent a krónikus fáradtságban szenvedőknek, mivel lehetővé teszi a szervezet számára az energiatermelő folyamatok, és egyéb létfontosságú működések megfelelő egyensúlyát. Ezek egyike a kálium szabályozása. Magnéziumhiány esetén a kálium gyorsan távozik a szervezetből, fáradtságot, kimerültséget, gyengeséget, és számos egyéb kellemetlen tünetet okozva.

A vitaminok és ásványok egymást erősítő szinergiahatását kihasználva elsősorban a vitamin C, E, Q10, béta-karotin, cink, réz és szelén együttes és nagy adagban történő adását szokták javasolni.

 

Baktériumflóra rendezés

Mivel a velünk élő mikroorganizmusok stabil egyensúlya nélkül az immunrendszer soha nem tud elég erős lenni, ezért krónikus gyulladásoknál és fertőzéseknél alapterápia a normál mikroflóra regenerálása. Ez sok lépcsős folyamat: támogatni kell az emésztést (epe- és enzimtermelést), a felszívódást, a nyálkahártyák védelmét, a máj működését és vissza kell telepíteni a velünk élő flórához tartozó csírákat. Majd prebiotikumokkal és egészséges ételekkel, ill. gyógynövényekkel gondoskodni kell azok táplálásáról és stabil megtapadásáról.

A mikrobiom működését a táplálkozással tudjuk támogatni. A bélbaktériumok számára rendkívül fontosak a rostok és a poliszacharidok (béta-glükánok).

Ha nem tudunk minden nap kellő mennyiségű rostot fogyasztani, érdemes beiktatni az étrendünkbe a Probifiber rostkomplexet.

Nagyon fontos a máj tehermentesítése (fehérjebevitel csökkentése, gyógyszerek, vegyszerek, alkohol elhagyása…) és a vese kiválasztó funkciójának támogatása.

Ezért is érdemes fogyasztani a Kínai hernyógombát, ugyanis az egyik legfontosabb tulajdonságának a vese, a máj és a tüdő területén betöltött méregtelenítő szerepét tartják.


Kiegyensúlyozott étkezés

A krónikus fáradtság sok esetben túlsúllyal is párosulhat, ami egyértelmű jele annak, hogy szervezetünket túlterheltük nehezen emészthető ételekkel.

A hús, tejtermékek, zsíros és sült ételek, tartósított és adalékanyagokkal kezelt élelmiszerek, a finomított liszt és cukor, édességek, szénsavas, hideg italok, alkohol, fogyasztását zárjuk ki teljesen. A savasító és nyálkaképző ételek általában megakadályozzák a méreganyagok kiválasztását.

Ha hiányoznak a vitaminok, a rostok és a fehérjebevitel is túlzottan korlátozott, akkor az ellenálló képesség is romlik.

Ezért a vegetáriusoknál a lakto-ovo-vegetárius étrendet, a vegánoknál pedig az étrend magasabb fehérjetartalmú gabonákkal (quinoa, hajdina, köles…), olajos magvakkal, szójatejjel és hüvelyesekkel történő komplettálása is javasolt.

 

Egyen savanyú káposztát!

Igazi C-vitamin bomba, és egész évben olcsón beszerezhető. Hatásosan szabályozza a vércukorszintet, és csökkenti a koleszterinszintet is. A savanyú káposzta erjesztése során olyan, jótékony baktériumok szaporodnak el, amelyek kedvező hatást gyakorolnak a bélflórára, megakadályozva ezzel a káros mikrobák megtelepedését. A savanyú káposzta készítéséhez felhasznált fűszerek (a mustármag, babérlevél, bors, köménymag, torma stb.) mind gyógynövények, s ezek a káposztával kifejtik a légutakban és az emésztőrendszerben jótékony hatásukat.

 

Nyerjünk energiát banánnal!

Gyorsan és hosszú időre feltölt energiával, mivel egyszerű és összetett szénhidrátokban, ezért kiváló választás sport előtt. A déligyümölcsben található magnézium és kálium jó hatással van a vérnyomásra. B6 vitamin tartalmának köszönhetően segíti elűzni a fáradtságot.

 

Ropogtassunk csírákat! 

Az enzimdús csíra valóságos vitaminbomba, feltölti energiával a szervezetet. Próbáljuk ki az otthoni csíráztatást, így a szendvicsre és a salátára mindennap friss „feltét” kerülhet. 

 

Mozgás

A napi legalább fél óra – főleg szabadban végzett – nem túlhajtott mozgás elengedhetetlen része a regeneráló kúrának.

A WHO (World Health Organization) szerint a fizikai aktivitás jelentősen csökkenti a szív-érrendszeri, légzőrendszeri, és anyagcsere-betegségek (elhízás és cukorbaj), a mozgásszervi- és csontbetegségek (osteoporosis), bizonyos rosszindulatú daganatos betegségek (mell és vastagbél rák), valamint a depresszió kialakulásának az esélyeit.

A fizikai aktivitás intenzitása, valamint időtartama is fontos szempont. Közepes fizikai aktivitásnak számít, ha érezhetően erőt kell kifejtenünk és tapasztaljuk a szívverésünk felgyorsulását. Erre jó példa a gyors léptű séta, a kerti munka, táncolás, vagy a kutyasétáltatás. Intenzív, azaz erőteljes fizikai munkavégzés a gyors futás, a hegynek felfelé történő tempós séta, versenysportok, aerobik, vagy a nehéz fizikai munka: 20 kg fölötti tömegű tárgyak mozgatása.

 

Összeállította:
Szabó Nikolett
tudományos kutató

További cikkeink

1
  • Termék hozzáadva a kosarához
Az Ön kosara
Probifiber rost-komplex
73+ vásárló vette meg ezt a terméket
Probifiber rost-komplex (200g)
Ár: 5 403 Ft
- +
5 403 Ft
    Szállítási díj kiszámítása
    A szállítási módok frissítve lesznek a pénztár oldalon.

    Jelentkezzen be a Naja Forest klubba!

    vagy

    Elfelejtette jelszavát?

    Jelszóemlékeztető

    Elfelejtett jelszó? A felhasználói név, vagy email cím megadását követően küldünk egy hivatkozást, amelynek segítségével új jelszót lehet létrehozni email-en keresztül.

    For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.