Csapatunk
Szabó Nikolett
epidemiológus, tudományos kutató, termék fejlesztő, bio folyékony gomba kivonatok feltalálója, a Naja Forest brand megalkotója
2007-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen, mint epidemiológus.
Ekkor kezdtem el foglalkozni az orvostudománynak egy olyan területével, amit ma nemcsak hivatásomnak, hanem szenvedélynek is tekintek. Ez pedig nem más, mint a népegészségtan és népegészségügy, melynek szerves része a megelőzés. Az egészséget tablettákkal lenyelni, injekcióval megkapni nem lehet, ezért az egészséges életmódra nevelést tartom elsődleges szempontnak a prevenciós tevékenység során.
Elhivatottságom és szakmai felkészültségem bizonyítja, több konferencia előadás, melyek az Egészségügyi Közlönyben kerültek publikálásra. Tagja vagyok a Fiatal Higiénikusok Fórumának, valamint a Magyar Higiénikusok Társaságának.
Számos Táplálkozás-tudományi kutatás fűződik a nevemhez, többek között a Mintamenza program kidolgozásában.
A táplálkozás tudományi kutatások rávilágítottak arra, hogy a populációt érintő vezető halálokok, mint a daganatos megbetegedéske, szív és érrendszeri, valamint anyagcsere betegségek a táplálkozási és életmódbeli szokások megváltoztatásával megelőzhetőek.
Ehhez hatékony természetes megoldásokat keresetem.
Kutatásaim első sorban a gyógygombák poliszacharid és D-vitamin tartalmának jelentőségére világítanak rá, ezáltal kiemelt jelentőséggel bírnak a 21. században vezető haláloki tényezők megelőzésében.
2013-tól kezdtem el foglalkozni a gyógygombákkal, ehhez kapcsolódóan számos kutatásban vettem részt, többek között az Agaricus Blazei Murrill ergoszterol tartalmának hatását vizsgáltam emlőkarcinómás egereken. Ezen vizsgálatban a tumor növekedését a 20. napon keresztül monitoroztuk. Már a 400mg/ttkg-os dózis is látványos és szignifikáns hatást fejtett ki, míg a 800 mg/ttkg-os dózisban már kimondottan lassan nőt a tumor, és el is kezdett a 20. napra visszafejlődni!
Többek között ez ösztönzött arra, hogy a gombákban lévő hatóanyagokat a kitinváz nélkül hatásos formában tudjam kinyerni.
Egy évig fejlesztettem a termékeket, melynek eredményeképpen a világon elsőként én gyártottam full spketrum bio folyékonygomba kivonatot, így a technológia bejegyzésre került a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, mint védett eljárás. Az eljárás lényege a kettős extrakció a teljes spektrumért, azaz a vízzel és alkohollal végzett kettős extrakció optimálisan oldja az értékes összetevőket, például a béta-glükánokat és a triterpéneket, és biológiailag hasznosíthatóvá teszi azokat a szervezet számára. A felszívódáshoz nagyban hozzájárul a glicerin, amely stabilizálja a hatóanyagokat és segíti a felszívódást már a szájnyálkahártyáján keresztül.
2016-ban a Semmelweis Egyetem kampuszán működő kutatócég által vezetett vizsgálatban vettem részt. A vizsgálat célja az Agaricus Blazei Murrill és Grifola frondosa gombák kombinációjának hatása az emelkedett vércukorszintre. A 14 napos vizsgálatban mind a biokémiai mérések, mind a képalkotó vizsgálatok igazolták a két gombából készített kivonat szinergikus hatását a cukorbetegség tüneteinek, valamint szövődményeinek mérséklésre vonatkozóan, ezenkívül gyulladáscsökkentő, vese és májműködés serkentő hatások igazolódtak.
A NaJa Forest gyártástechnológiája ötvözi a régi hagyományokat a modern kor technológiai vívmányaival, melynek eredményeképpen a gombák hatóanyagait a természet által megalkotott formában és 100%-ban tartalmazzák, és a sejtek szintjén hatnak.
A NaJa Forest brand történetisége az indiánokig nyúlik vissza. 2018-ban a Magyar Marketing Szövetség a sikeres, hatékony marketingmegoldások és azok széleskörű népszerűsítésének kategóriájában jutalmazta a NaJa gombacsalád promócióját.
Nagy Ferenc
a bio folyékony gombakivonatok feltalálója, tulajdonos, fejlesztő
Tanulmányait az USA-ban végezte Fungi Perfecti Seminars-on, gombákkal kapcsolatos ismereteit a világ egyik legismertebb mikológusánál, Paul Stamets-nél szerezte.
25 évet élt az USA-ban. Már akkor kapcsolatban állt a világ legnagyobb bio gomba termesztő cégével, az Aloha Medicinals-sal, akitől az alapanyagaink egy részét a mai napig vásároljuk.
Kutatásait Európa legnagyobb és legkorszerűbb gomba termesztő cégénél folytatta az osztrák Mushroom Prodution Center GmbH-nál, ahol a világ egyik legnagyobb gomba spóra bankja található.
Bálint Péter
élelmiszer-minőségbiztosító agrármérnök, gyártástechnológiai fejlesztő
A Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári karán 2001-ben szerzett élelmiszer-minőségbiztosító agrármérnöki diplomát. Pályáját a mosonmagyaróvári egyetemi kar mikrobiológiai laboratóriumban kezdte, az itt eltöltött 3 évben élelmiszerek és felszíni vizek mikrobiológiai vizsgálatát végezte.
Ezután munkáját a Növényélettani Tanszéken folytatta, ahol az itt található közel ezer törzset számláló alga törzsgyűjtemény fenntartója volt 16 évig. Ezen időszak alatt biztosította az alga tenyésztő-tesztelő laboratórium működését, továbbá kutatási projektekben vett részt, elvégezve azok laboratóriumi feladatait. Társszerzőként összesen 35 tudományos közleménye jelent meg, melyből 12 tudományos folyóiratcikk volt.
Korunk egészségmegőrzésének fejlesztése és a természet adta gyógyító lehetőségek kiaknázása, valamint az új laboratóriumi kihívások motiválták, hogy 2021-ben csatlakozzon a NaJa Forest csapatához. Üzemünkben a gyógygomba, valamint a gyógynövény kivonatok gyártásáért felel az etanolos és vizes frakciókból történő maximális hatóanyag kihozatallal. Kollégáival együtt részt vesz új termékek és a desztillációs eljárások fejlesztésében.
Pongrácz Bálint
biomérnök, gyártástechnológiai fejlesztő
Fiatal koromtól kezdve érdeklődöm a természettudományok iránt. Tanulmányaimat a veszprémi Pannon Egyetemen végeztem, ahol biomérnökként diplomáztam.
Egyetemi gyakorlatomat Magyarország piacvezető malomipari cégénél töltöttem, ahol közelebbről megismerkedhettem az élelmiszeriparral, főként élelmiszeripari analitikai és toxikológiai vizsgálatokkal foglalkoztam.
Ezt követően két évig, egy akkreditált anyagvizsgáló és méréstechnológiai laboratóriumban dolgoztam, ahol radioaktív és veszélyes anyagokkal való vizsgálati tapasztalatra tettem szert.
Úgy érzem a Naja Forest Kft-nél megtaláltam a helyem. Mindig is egy olyan cég részese akartam lenne, ami egy egészségesebb és élhetőbb világért dolgozik nap mint nap.
Csernák Györgyi
laboratóriumi asszisztens, belső koordinátor
Szakképzettség: víztechnológus
Tanulmányok: Mayer Lajos Vízügyi Szakközépiskola
Munkahelyek: Magyar Vagon és Gépgyár Olajlaboratórium, Laboráns
Győr-Moson-Sopron Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás, Analitikai laboráns
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Analitikai laboráns
Jelenleg: Naja Forest Kft, Laboratóriumi asszisztens
Gyógygombákról először 2013-ban hallottam. A Fiatal Higiénikusok konferenciáján hangzott el Szabó Nikolett előadása: A XXI. század gyógyítói: a Gombák ,amely nagy hatást gyakorolt rám. Különleges, érdekes feladatnak gondoltam, ahol fő szempont az emberek egészsége. 2015-ben kaptam lehetőséget, hogy csatlakozzam a Naja Forest csapatához és boldogan mondtam igent. Büszkeséggel tölt el, hogy részese lehetek a világon is egyedülálló gyártástechnológiának, munkámmal hozzájárulhatok az emberek egészségesebb életviteléhez.
Mohácsi Mária
laboratóriumi asszisztens
Budapesten születtem, itt jártam általános iskolába, itt éltem gyermekéveimet.
A Budai Nagy Antal Gimnáziumban érettségiztem, ahol laboráns képesítést kaptam, majd a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban folytatva tanulmányaimat, vegyésztechnikusi minősítést szereztem. A következő években ebben a szakmában dolgoztam a Magyar Kábel Művek Fejlesztő laboratóriumában.
1983-ban kerültem Győrbe és sikerült elhelyezkednem az akkori KÖJÁL Élelmiszerkémiai laboratóriumába.
Továbbiakban áthelyezések folytán az ÁNTSZ-ben foglalkoztam nagyműszeres analitikával, majd ismét az élelmiszerek vizsgálatához tértem vissza, egészen nyugdíjba vonulásomig. Ez idő alatt ismertem meg a gyógygombákat, mint vizsgálati mintákat és a későbbiekben ténylegesen használva jótékony hatásukat is. Nagyon érdekesnek, szépnek találtam ezt a területet. Igen örültem, hogy nyugdíjasként lehetőséget kaptam, hogy itt, a Naja Forest Kft.-nél dolgozhassak kedves kollégákkal együtt.