Barion Pixel

B. Ilona a Naja Forest Maitake gombakivonatról

„Nagyon is meg vagyok elégedve a Maitake gombával, mert már 18 hónapja használom. Igaz eleinte egy ismerősömmel rendeltettem meg, de sajnos ő nincs többé. Így ez év tavaszától a saját rendelésemmel, megy tovább. A véleményem az, hogy meg mondhatom, hogy haldokoltam. 2021,november 8-án volt idő pontom a súlyos műtétre, amit elhalasztott a Covid járvány miatt. Nekem egy rekeszizom sérvem volt ami már 15 x 12 cm – re megnőtt, alá terjeszkedés a gyomrom alá és a szűk hely miatt a gyomorral együtt feltolta magát a mellkasomba.

A Radiológus szerint az óriási sérv (HIATUS HERNIA) a mellkasban a szív árnyékában helyezkedett el. A műtét kockázatot jelent a sikeres eredményre). Fulladtak nem kaptam levegőt, stb. El keseredésemben a neten rá találtam erre a gombára. Csak a legfontosabb az, hogy fogyasztása után két héten belül helyre állított nálam mindent. Először a felső test részén éreztem a kellemes bizsergést, utána három napig az alsón is. Pontosan a gomba fogyasztása után 13-ik napon este talán olyan 13 percig a mellkasomba tompa szúrós fájdalmat éreztem, nem mertem meg se mozdulni, egyszerre minden el múlott és észrevettem, hogy könnyebben lélegzem, talán tíz perc múlva korgott a gyomrom, de éreztem, hogy nem a mellkasban hanem a gyomor a helyén volt. Az öröm leírhatatlan, sikitottam, sírtam, nevettem, ugráltak is már ahogy bírtam az örömtől.

Elég az hozzá, hogy nem szóltam senkinek sem, nehogy kinevessenek. Másnap reggel bírtam rendesen reggelizni, nem volt szorongás a mellkasban, nem fulladtam, újra és újra nem hittem el, hogy ez a MAITAKE GYÓGY GOMBA KIVONAT EZT A GYÓGYULÁS VÉGHEZVITTE. A LABOR EREDMÉNY : A VESE ELÉGEDETLENSÉG ELTŰNT, A KOLESZTERIN CSILLAG NÉLKÜL, A GLÜKÓZ RENDBEN, A NYOLC CSILLAGBÓL AZ UTOLSÓ EREDMÉNYEN AZ ÚJ ON EGY CSILLAG SEM VOLT. A RADIOLÓGUS EREDMÉNYEN ” A mellkas tiszta, a gyomor a helyén, a rekeszizom sérv (HIATUS HERNIA) nem látható a gyomor alsó részén, 12×9 cm nagyságú és a rekeszizmon található. 18 hónapja fogyaztom a gomba kivonatot és a sérv eltűnt.

A röntgen felvételen sehol sem található. Míg élek és hozzá tudok jutni a gomba kivonathoz használni fogom. Azt is még meg említem, én 78 éves vagyok most, diabétesz beteg vagyok 1988 óta, a vér cukor helyre állítva, vérnyomásom rendben, a szív zavarok el tűntek, sétálni járok minden nap, bírok magam bevásárolni, szóval még egy új életet kaptam. A gomba meg mentett a műtét től, tudom magamat ellátni és a 18 fajta gyógyszerből csak nyolc maradt. A leg fontosabb, a szivtapaszra nincs szükségem, sem még két fajta szív gyógyszerre, vérnyomás csökkentőre, vese elégedettség miatti gyógyszerre. Most vidáman, elégedetten és boldogan élem a nyugdíjas életemet. Nincs szükségem más semmire!”

 

B. Ilona
2023. június 28.

0
    Az Ön kosara
    Az Ön kosara üres.Vissza a webáruházba
      Szállítási díj kiszámítása

      Jelentkezzen be a Naja Forest klubba!

      vagy

      Elfelejtette jelszavát?

      Jelszóemlékeztető

      Elfelejtett jelszó? A felhasználói név, vagy email cím megadását követően küldünk egy hivatkozást, amelynek segítségével új jelszót lehet létrehozni email-en keresztül.

      For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.