Barion Pixel

Szabó Nikolett

Szabó Nikolett

Tudományos kutató, a Naja Forest Kft. ügyvezetője, full spektrum bio folyékony gomba kivonatok feltalálója, epidemiológus, népegészségügyi szakember, táplálkozástudományi kutató.

Semmelweis Egyetemen szereztem diplomát és doktori címet.

Ezt követően nyolc éven keresztül a népegészségügyi szolgálatnál dolgoztam, ahol táplálkozástudományi kutatóként és járványügyi szakemberként szereztem gyakorlati és tudományos tapasztalatot.

Tudományos munkásságom középpontjában a táplálkozástudomány, az immunológia és a természetes bioaktív hatóanyagok kutatása áll.

Kutatásaim és publikációim szakmai folyóiratokban (Egészségtudomány és Magyar Közlöny) és kongresszusokon jelentek meg.

Tagja vagyok a Fiatal Higiénikusok Társaságának és a Magyar Higiénikusok Fórumának, itt Felügyelő Bizottsági Tag is voltam.

2010-ben közigazgatási szakvizsgát tettem.

Több mint másfél évtizede foglalkozom a gyógygombák hatóanyagainak gyakorlati kutatásával és gyártástechnológiai fejlesztésével.

Munkásságom nem kizárólag szakirodalmi feldolgozásokra épül, hanem laboratóriumi, fejlesztési és gyakorlati tapasztalatokra, valamint kutatási projektekben végzett aktív szakmai részvételre.

A gombák hatóanyagaihoz kapcsolódó több vizsgálatban is vettem, többek között az Agaricus blazei Murrill bioaktív komponenseinek kutatása, ahol emlőkarcinómás állatkísérletes modellben az Agaricus blazei Murrill ergoszterol tartalmának tumornövekedésre gyakorolt hatását vizsgáltuk, ahol már 400 mg/ttkg dózis esetén is szignifikáns növekedésgátló hatás volt megfigyelhető, míg magasabb dózisban regressziós tendencia jelentkezett.

2016-ban egy, a Semmelweis Egyetem kampuszán működő kutatócég által vezetett vizsgálatban vettem részt, amely az Agaricus blazei Murrill és Grifola frondosa kombinációjának metabolikus hatásait elemezte. A vizsgálat során a két gombából készített kivonat szinergikus hatása igazolódott az emelkedett vércukorszint, a gyulladásos folyamatok, valamint egyes máj- és vesefunkciós paraméterek tekintetében.

Kutatási munkáim során felismertem, hogy a gyógygombák terápiás alkalmazásának egyik legnagyobb problémája a hatóanyagok biológiai hasznosulása. Erre a problémára fejlesztettem ki a világon először azt a kettős extrakciós technológiát, amely képes a vízben és zsírban oldódó hatóanyagok teljes spektrumának kinyerésére és stabilizálására.

Egyéves kutatás-fejlesztési munka eredményeként 2013-ban a világon elsőként gyártottam full spektrumú bio folyékony gyógygomba-kivonatot.

Az eljárás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál védett eljárásként került bejegyzésre.

A technológia különlegessége, hogy a béta-glükánok, triterpének és egyéb bioaktív komponensek komplex formában, természetes szinergiában maradnak jelen, miközben a stabilizáló közeg a biohasznosulást is jelentősen javítja.

Munkámban az egyetemi orvoslás, a táplálkozásterápia, a mikoterápia és a komplementer medicina integratív szemléletét képviselem.

2025 óta a Természetgyógyász Akadémia mikoterápia tantárgyának oktatója vagyok.

Küldjön üzenetet Szabó Nikolett részére!

Kérjük töltse ki az itt látható adatlapot, és amint lehet, felvesszük Önnel a kapcsolatot.

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

További szakértőink

MUDr.Csóka Tibor
Szakértő

MUDr. Csóka Tibor

Integratív onkológiai szaktanácsadó  Mottó: „Szemelyre szabva, kiegészítve, hatékonyabban!” Az orvos kezel, a természet gyógyít. Medicus curat, nautra sanat. (Arbiter Petronius)

Tovább olvasom »

Illés Krisztina

Illés Krisztina mesterkozmetikus vagyok. Azért választottam hivatásomul a kozmetika világát, mert a szépség vonzásán túl számomra ez a szakma jelenti

Tovább olvasom »
0
    Az Ön kosara
    Az Ön kosara üres.Vissza a webáruházba
      Szállítási díj kiszámítása

      Jelentkezzen be a Naja Forest klubba!

      vagy

      Elfelejtette jelszavát?

      Nincs még fiókja?

      Jelszóemlékeztető

      Elfelejtett jelszó? A felhasználói név, vagy email cím megadását követően küldünk egy hivatkozást, amelynek segítségével új jelszót lehet létrehozni email-en keresztül.

      For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.

      Regisztráljon a Naja Forest klubba!

      A regisztráció ingyenes!

      vagy

      Már regisztrált?

      Naja Forest VET termékek

      Ezúton tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy megjelentek állatgyógyászati termékeink. Ezeket a készítményeket kizárólag a NAJA Forest Kft. forgalmazza!

      Fedezze fel, mely termékünk segíthet Önnek a mindennapokban.

      Mely területen segíthet

      Ajánlott gombák

      Miért segíthetnek

      Stressz csökkentés, energia, szellemi-, mentális frissesség

      Cordyceps, Süngomba, Reishi, Chaga

       

      Az adaptogének segítenek a szervezetnek alkalmazkodni a stresszhez, egyensúlyt teremtenek a hormonrendszerben és támogatják az idegrendszer működését.

      Autizmus, sclerosis multiplex, alzheimer, demencia

       

      Süngomba- Chaga-Acerola (N7), Süngomba

      Reishi

      Chaga

       

      Süngomba: elősegítheti az idegsejtek növekedését és javíthatja a kognitív funkciókat, támogatva az idegrendszer egészségét és a szellemi teljesítményt.

      Reishi, Chaga: antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásaik révén támogathatják az idegrendszer védelmét és a kognitív funkciók megőrzését

      Bélflóra regeneráció

      Reishi, Süngomba

      A bennük található béta-glükánok prebiotikumok, gyulladáscsökkentők, bélnyálkahártya sejtregenerációt elősegítők lehetnek.

      Daganat és kemoterápia utáni lábadozás

       

      Reishi- Shiitake- Maitake (N4), Cordyceps, Chaga

       

      Immunmoduláló, antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásaik révén támogathatják a daganat és kemoterápia utáni lábadozást, erősíthetik az immunrendszert, csökkentve a mellékhatásokat és elősegítve a szervezet regenerációját.

      Depresszió, hangulatingadozás

       

      Süngomba- Chaga-Acerola (N7), Süngomba

      Cordyceps

       

      Süngomba: serkenti az idegnövekedési faktort (NGF) az agyban, ami javíthatja a kognitív funkciókat, csökkentheti a szorongást és stabilizálhatja a hangulatot.

      Cordyceps: adaptogén tulajdonságokkal rendelkezik, ami segíthet a szervezetnek alkalmazkodni a stresszhez, növelheti az energiaszintet és javíthatja a hangulatot a hormonháztartás egyensúlyban tartásával.

      Emésztési problémák

      Süngomba- Chaga-Acerola (N7), Süngomba, Resihi

      A Süngomba támogatja az emésztőrendszer egészségét, segíthet a gyomor- és bélnyálkahártya védelmében és regenerációjában. A Chaga antioxidánsokban gazdag, így gyulladáscsökkentő hatású lehet, ami szintén jótékony az emésztésre. Az Acerola magas C-vitamin tartalma erősíti az immunrendszert és támogatja a szervezet védekező képességét, ami közvetve szintén kedvező hatással lehet az emésztésre. A Reishi gomba pedig a stressz kezelésében és az immunrendszer támogatásában nyújthat segítséget, ami az emésztési problémák esetén szintén fontos lehet.

      Haj, bőr, köröm támogatás

       

      Reishi, Shiitake, Mandula

       

      Antioxidáns támogatás, javíthatják a vérkeringést, halványíthatják a pigmentfoltokat és erősíthetik a bőr immunrendszerét, így hozzájárulhatnak a ragyogó és egészséges megjelenéshez.

      Immunrendszer erősítés

       

      Mandula- Maitake (N1), Shiitake, Maitake, Mandula

      A bennük található poliszacharidok, béta-glükánok aktiválhatják az immunrendszert, elősegítve a hatékonyabb immunválaszt és a betegségekkel szembeni ellenállást.

      Inzulin intolerancia

      Mandula- Maitake (N1)

      Segíthetnek a vércukorszint szabályozásában és az inzulinérzékenység javításában. Immunmoduláló hatásukkal hozzájárulhatnak a szervezet védekezőképességének erősítéséhez és a gyulladások csökkentéséhez.

      Magas koleszterin, – vérzsírszint csökkentés

      Mandula- Maitake (N1)

      A Mandulagomba rosttartalma segíthetik a koleszterin kiválasztását, míg a Maitake gomba béta-glükánjai immunmoduláló és koleszterinszint-csökkentő hatásúak lehetnek. Mindkettő rendszeres fogyasztása támogathatja az egészséges vérzsírszintet.

      Máj-, és epeműködés támogatás

       

      Süngomba- Chaga-Acerola (N7), Resihi, Chaga

       

      A gyógygombák antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásaik révén támogathatják a máj- és epeműködést, elősegíthetik a méregtelenítést és javíthatják az epe termelését és áramlását.

      Méregtelenítés, akár nehézfémek kivezetése

       

      Süngomba- Chaga-Acerola (N7), Reishi, Shiitake, Cordyceps

       

      Reishi- Erősítheti az immunrendszert és támogathatja a máj méregtelenítő funkcióját.

      Shiitake- Antioxidáns hatású és támogathatja a máj működését.

      Cordyceps- Javíthatja a máj és a vese működését.

      Nőgyógyászati problémák

       

      Cordyceps- méhpempő

      (N6)

      Reishi,

      Cordyceps,

      Adaptogén és immunmoduláló tulajdonságaik révén támogathatják a nőgyógyászati problémák kezelését, segítve a hormonális egyensúly helyreállítását, az immunrendszer erősítését és a gyulladások csökkentését.

      Pajzsmirigy problémák

      Reishi-Mandula (N3), Cordyceps-méhpempő (N6)

      A Reishi gomba gyulladáscsökkentő és immunmoduláló hatása segíthet a pajzsmirigy autoimmun betegségeinek kezelésében, míg a Mandulagomba hozzájárul az immunrendszer egyensúlyának fenntartásához. A Cordyceps energizáló hatású és segíthet a fáradtság leküzdésében, a méhpempő pedig további tápanyagokkal és antioxidánsokkal támogathatja a szervezetet, elősegítve a hormonális egyensúly helyreállítását.

      Pikkelysömör

       

      Reishi, Cordyceps, Chaga

       

      A gyógombák antioxidáns, gyulladáscsökkentő és immunmoduláló hatásaik révén enyhíthetik a tüneteket, segítve a bőr gyulladásának csökkentését és az immunrendszer szabályozását.

      Reflux

      Reishi- Shiitake- Maitake (N4), Süngomba

      Ezek a gyógygombák gyomornyálkahártya gyulladást csökkentők, bélflóra támogatók, reflux tünet enyhítők lehetnek.

      Rheumatoid arthritis, köszvény, magas húgysavszint csökkentés

       

      Reishi, Cordyceps, Chaga

       

      Reishi- Erős immunmoduláló és gyulladáscsökkentő hatású. Segíthet csökkenteni a tüneteket, például a fájdalmat és a gyulladást.

      Cordyceps- Gyulladáscsökkentő és adaptogén tulajdonságokkal rendelkezik. Segíthet csökkenteni a fáradtságot.

      Chaga- Rendkívül magas antioxidáns tartalommal rendelkezik, ami segíthet csökkenteni a gyulladást és a szabad gyökök okozta károkat az ízületekben.

      Testsúly csökkentés

       

      Maitake- Mandula (N1), Reishi

       

      Maitake- Segíthet a vércukorszint szabályozásában és az inzulinérzékenység javításában.

      Reishi- Támogathatja a máj méregtelenítő funkcióját és az anyagcsere folyamatait. Segíthet a stressz kezelésében, ami közvetetten hozzájárulhat a súlykontrollhoz.

      Magas vérnyomás

       

      Reishi- Shiitake (N2)

       

      Reishi: értágító, koleszterincsökkentő és stresszoldó hatása révén segíthet mérsékelni a magas vérnyomást.

      Shiitake: eritadenin tartalma, valamint koleszterincsökkentő hatása támogathatja a vérnyomás szabályozását.

      Ízületi gyulladás

       

      Reishi-Mandulagomba (N3)

       

      Erős antioxidáns és immunerősítő tulajdonságaik révén csökkenthetik az ízületi gyulladás okozta panaszokat.