Barion Pixel

MUDr. Csóka Tibor

MUDr.Csóka Tibor

Integratív onkológiai szaktanácsadó 

Mottó: „Szemelyre szabva, kiegészítve, hatékonyabban!”
Az orvos kezel, a természet gyógyít. Medicus curat, nautra sanat. (Arbiter Petronius)

Szakmai önéletrajz
. A dunaszerdahelyi születésű Dr. Csóka Tibor 1997-ben szerzett orvosi diplomát a csehországi Károly Egyetem Hradec Králové-i kirendeltségén. Szülővárosában 2003-ig belgyógyászként dolgozott, majd 2003-2004 folyamán több országos onkológiai intézetben megfordult (budapesti Országos Onkológiai Intézet, pozsonyi Onkológiai Intézet valamint a brünni Masaryk Onkológiai Központ) és szerzett szakmai gyakorlatot, majd klinikai onkológus szakvizsgát tett.Orvosi diplomája és szakvizsgái mellett elsőfokú Gerson terapeuta-képzésben részesült, talpreflexológus és iridológus, tanulmányozta a kvantumgyógyászatot és Kercselics Imre vezetésével a szellemsebészetet is. 2006 óta a biológiai holisztikus daganatterápia és integratív onkológia elkötelezett gyakorlója.

Több éve foglalkozik kvantumbiológiával és annak orvoslásban való alkalmazásával is. 

Céljai közé tartozik a Csallóközben élő emberek segítése, daganatos betegségekről és a rákról alkotott irracionális félelmek csökkentése. Mindennapos gyógyító munkája mellett, a komplementer (kiegészítő) orvoslás modern diagnosztikai és terápiás eljárásainak elfogadtatásáért küzd, és céljai közé tartozik ezek meghonosítása a mindennapos onkológiai betegellátásban.

Integratív onkológia. Mint azt a jelző is sejteti, az integratív onkológia egy olyan fiatal, kialakulóban lévő tudományág, amely egy emberközpontú, személyre szabott kezelési lehetőség a daganatos beteg részére. De mitől újszerű ez az állandóan változó, dinamikus „eszköztár” az onkológus mindennapjaiban? Hát attól, hogy a hivatalosan elismert legjobb klinikai gyakorlat (good clinical practice) mellett, ami ugyebár az onkológia – tényeken és bizonyítékokon alapuló – konvencionális fegyvertára (evidence based oncology), egy sor olyan diagnosztikai és terápiás, főképp kiegészítő (komplementer) módszert is alkalmaz a betegellátásban, amelyek kéz a kézben daganatellenes hatásúak és emellett segítik a beteg mindennapi életminőségét megtartását, javítását.
Integratív medicina. A 1990-es évektől a változó egészségügyi kultúrát integratív medicina (Integrative Medicine, IM) néven jellemzik, amely olyan gyógyítás centrikus orvoslás, mely az egész embert (testét, gondolatait, lelkét) figyelembe veszi, környezetével és az életstílusával együtt. Hangsúlyozottan kezeli a prevenció és a szükséges hagyományos, valamint az alternatív terápiák kapcsolatát és segítő egységét. Szem előtt tartja a lehetőség szerint magasabb evidenciákkal bíró, ugyanakkor a kevésbé ártalmas, inkább természetes megoldásokat, különösen a költséges, nagyobb rizikót jelentő beavatkozásokat megelőzően.

Holisztikus medicina. A holisztikus medicina alatt olyan gyógyító irányzatot értünk, amely az embert testi, lelki és szellemi egységnek tekinti, amely harmóniában él pszichoszociális környezetével. Olyan módszerek sorát tartalmazza, amelyek betegközpontúak és a beteg személy önreguláló, öngyógyító lehetőségeire építenek. Ezen orvosi irányzat a rákot nem egy szerv, hanem az egész szervezet, a test, a lélek és a szellem idült degeneratív megbetegedéseként fogja fel, az egészséges sejtek lassú, fokozatos deformálódásának eredményeképpen. A rákorvoslás hagyományos eljárásai a megbetegedést befolyásolják, míg a nem szokványos eljárások a gyógyulás folyamatát.

Küldjön üzenetet MUDr. Csóka Tibor részére!

Kérjük töltse ki az itt látható adatlapot, és amint lehet, felvesszük Önnel a kapcsolatot.

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

További szakértőink

Szabó Nikolett

Tudományos kutató, a Naja Forest Kft. ügyvezetője Szabó Nikolett a Naja Forest bio folyékony gomba kivonatok gyártója és fejlesztője. Aktívan

Tovább olvasom »

Dr. Varga Miklós

Dr. Varga Miklós vagyok. Állatorvos és természetgyógyász végzettségem van. 1984-ben Budapesten végeztem az Állatorvostudományi Egyetemen. Természetgyógyász végzettségem Manchesterben 2012-ben szereztem

Tovább olvasom »

Illés Krisztina

Illés Krisztina mesterkozmetikus vagyok. Azért választottam hivatásomul a kozmetika világát, mert a szépség vonzásán túl számomra ez a szakma jelenti

Tovább olvasom »
0
    Az Ön kosara
    Az Ön kosara üres.Vissza a webáruházba
      Szállítási díj kiszámítása

      Jelentkezzen be a Naja Forest klubba!

      vagy

      Elfelejtette jelszavát?

      Jelszóemlékeztető

      Elfelejtett jelszó? A felhasználói név, vagy email cím megadását követően küldünk egy hivatkozást, amelynek segítségével új jelszót lehet létrehozni email-en keresztül.

      For security, use of Google's reCAPTCHA service is required which is subject to the Google Privacy Policy and Terms of Use.