Mandulagomba és bokrosgomba – természetes módszer a cukorbetegség tünetei ellen

A nyár derekán történő kikapcsolódás és a nyaralás testileg-lelkileg egészséges. Azonban nem vagyunk -e ilyenkor a vágyainkkal szemben engedékenyebbek, mint egyébként? A több szabad idő, a változatos lehetőségek, valamint a hétköznapokból történő kiszakadás érzése jót tesz -e étkezési szokásainknak? Nem minden esetben…

Korábbi cikksorozatunkban az elhízás, a cukorbetegség, és a vér lipid profil betegségeit vetettük össze a mandulagomba (Agaricus blazei Murill.) és a bokrosgomba (Grifola frondosa Dicks.) fajok vegyületeinek védő hatásaival szemben. Ezúttal új szempontokból világítunk rá – a teljesség igénye nélkül – az említett fajok jótékony anyagainak hatásaira, ahogy azok szinte kéz a kézben járva csökkentik vércukorszintünket és ezáltal szolgálják az egészségünket.

Ahogy korábban levezettük: Az életvitelszerű magas energiabevitel, és az ezzel össze nem hangolt mozgásszegény életmód valóságos „molekuláris merénylet” a testünk (és azon belül is főleg a hasnyálmirigyünk, keringésünk, valamint a látásunk) ellen.

Káros vegyületek képződnek a szőlőcukorból és más, a vérkeringésben megtalálható anyagokból (pl. aminosavak, hemoglobin, stb.) – méghozzá spontán (tehát enzimek segítsége nélküli) reakcióval! Ezek az ún. glikációs végtermékek, angolul advanced glycated endproducts (AGE). És ezek képződése elkerülhetetlen… Azonban az AGE mennyisége nagyban függ a vércukorszinttől.

Egyébként, klinikumban is használt, megbízható biomarkere ennek az ártalomnak a glikohemoglobin (HbA1c) és az összes hemoglobin arány meghatározás módszere.

A mandulagomba és a bokrosgomba összetevői közt általánosan ismertek a béta-glükánok (és azok poli- és monoszacharid komponensei) amik glükóz metabolizmust támogató és ezáltal végső soron vércukorszintet csökkentő hatásúak.

Továbbá a mandulagomba kivonatával randomizált, kettős-vak placebo-kontrollos klinikai vizsgálatot végeztek inzulin-rezisztens és vércukorszint-csökkentő gyógyszert fogyasztó betegeken, ahol az adiponektin szintjét és az inzulin-rezisztenciát a HOMA-IR indexen keresztül vizsgálták.

Az adiponektin egy polipeptid hormon, mely az inzulin hatását segíti. Ez a glükoneognezis (tehát a „szőlőcukor újra-előállítás”) gátlásán és a szervek cukor-felvételének támogatásán keresztül nyilvánul meg. Az adiponektin mennyisége inzulin-rezisztens betegekben csökkent.

A HOMA-IR index az éhgyomri vércukor, valamint éhgyomri inzulin szint arányán alapszik és az inzulin-rezisztens állapotot reprezentálja.

Az adiponektin szintje szignifikánsan nőtt, míg a HOMA-IR index szignifikánsan csökkent a gyógyszert és mandulagomba kivonatot is fogyasztó csoportban, a csak gyógyszert és placebót fogyasztó csoport ugyanezen paramétereihez képest.

A bokrosgomba képes vanádiumot halmozni – és a vanádium (illetve ezen elem szerves vegyületei még kifejezettebben) „utánozzák” az inzulin vércukorszint csökkentő hatását.

Sejttenyészetes vizsgálatok alapján a vanádium bizonyos vegyületeinek (bisz(acetilacetonáto)-oxovanádium (IV), valamint a bisz(maltolato)-oxovanádium (IV)) úgynevezett inzulinomimetikus – azaz inzulint utánzó – hatását írták le. Ezen szerves vanádium-komplex molekulák a protein-kináz B kaszkád stimulálásán (foszforilációs aktiválásán) keresztül a glikogén-szintáz kináz 3 enzimet aktiválják – és ezáltal valóban az inzulin hatását utánozzák!

Ezt a mechanizmust kínai kutatók állatkísérleteken keresztül is igazolták. Mesterségesen cukorbetegség-szerű állapotot idéztek elő egerekben és a vanádium-vegyületekben gazdag bokrosgomba kivonatával kezelték őket. Eredményül azt kapták, hogy – mind a vércukor, mind a glikohemoglobin (HbA1c) – megemelkedett szintjét szignifikánsan csökkentette a bokrosgomba kivonat a kezelt csoportban a kivonattal kezeletlen cukorbeteg csoporthoz képest.

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy mindkét gombafaj hasznos anyagai egymást erősítve támogatják a sejtek cukorfelvételét és csökkentik a vércukorszintet. Így védik egészségünket, valamint támogatják a testmozgást – ami egyébként is jótékony hatású egészségünkre nézve – amellett hogy remek nyári időtöltés.

Összeállította:
Dr. Budán Ferenc
egészségügyi szakértő

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on linkedin
Share on email
Share on print
0